top of page
A ZENETÁBOR
KONCEPCIÓJA

A Tű Fokán Zenetábort az Óbudai Waldorf Iskola Zeneiskolája szervezi 2010 óta.

 

Kinek ajánljuk? Húros, fúvós, ütős, elektronikus hangszereken játszó, valamint éneklő gyerekeknek és fiataloknak. Az életkori határok tágak: 10-től 20 évesig. A különböző korosztályoknak külön turnusokat szervezünk.

Milyen tudás szükséges? Kezdőket és  haladókat  egyaránt várunk a megfelelő turnusokba. Ez az egyéni hangszeres tudásra és az együttjáték-tapasztalatra is vonatkozik.

Waldorf pedagógia. Rudolf Steiner alapelveiből kiindulva foglalkozunk a "művészetre nevelés" – "művészettel nevelés" kettősségével. Jönnek hozzánk átlag feletti képességű gyerekek, fontos számunkra, hogy tehetségüket a lehető legjobban gondozzuk. És ugyanilyen fontosnak tartjuk azokat is, akik nem feltétlenül készülnek hangokkal kapcsolatos pályára. A zenét, mint szociális művészetet állítjuk a középpontba, csoportos műhelyeket tartunk, közös folyamatokat  generálunk, ahol az egymásra figyelésnek, a kommunikációnak – a zenei kommunikációnak is – kiemelt szerepe van.

A világra való nyitottság szellemében zenei sokféleséget tárunk a gyerekek elé. Játszunk rockot, jazzt, klasszikus zenét, foglalkozunk kortárs improvizációval. Teret adunk a saját teremtőerőnek, a rögtönzésben és a komponálásban megnyilvánuló kreativitásnak.

bottom of page