Bodrogi Éva
Ének

Bodrogi Éva a londoni Guildhall School of Music and Drama Zeneakadémián szerezte meg énekes előadó-művészi diplomáját.
Együtt dolgozott többek között a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Concerto Budapesttel, az Erkel Ferenc Kamarazenekarral, a Budapesti Vonósokkal, a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusokkal, a La Tempesta barokk együttessel vagy a Balti Államok Kortárs Zenekarával.
Koncertezett többek között az Ax-An-Provance Fesztiválon, a Brno-i Nemzetközi Zenei Fesztiválon, a Bath-i Nemzetközi Zenei Fesztiválon, a „Silent Festival”-on Finnországban, a Pentecost, -és a Perla Musica Early Music Festival-on.
Több cd-felvételt készített a Naxos, a Hungaroton, a Gryllus, és a Harmonia Mundi Kiadó számára.
A Budapesti Fesztivál Zenekar barokk együttesének gyakori szólistája.
A barokk és klasszikus kor speciális előadása mellett zenei élete másik pillére a kortárs zenéhez kapcsolódik. A főként Kurtág György műveit megszólaltató Ludium Együttes, a Horváth Balázs vezette Thrensemble Együttes gyakori meghívott énekes előadója, a magyar kortárs szerzők műveit fókuszba helyező The Barefoot Musicians alapitó tagja. Számos dal illetve kamaramű íródott számára.
Tizenöt éve szevedélye a tanitás, magántantványai mellett az American International School of Budapest „voice” tanára.